Túl sok barátunk van?

A közösségi oldalak sok felhasználója sorolja fel emberek százait, sőt ezreit is a barátaiként, közelebbről megnézve kiderül, hogy a Facebook átlagos felhasználóinak körülbelül száztíz barátjuk van. Világosan láthatóvá válik az is, hogy ezeknek csak egy része számít közeli barátnak. Annak megállapításához, hogy a „barátai” köréből ki áll közel valakihez és ki nem, megnéztük, hogy a Facebook hálózatán ki kinek a képét teszi fel a saját oldalára, majd ennek alapján kidolgoztuk a „látható barátok” módszerét a további vizsgálatokhoz. Abból az elgondolásból indultunk ki, hogy két olyan ember, aki felteszi a hálózatra és azonosító felirattal is ellátja egymás képét, nagyvalószínűséggel sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azok, akik ezt nem teszik. Az egyik amerikai egyetem hallgatóinak körében (magát az egyetemet nem nevezhetjük meg) tanulmányoztuk az összes diák profilját a Facebook hálózatán, és amikor összeszámoltuk a barátaikról feltett képeket, úgy találtuk, hogy átlagosan 6,6 „látható barátjuk” volt. Ezek a megfigyelések rávilágítanak, hogy az online kapcsolati hálók – meglepő módon – erősen emlékeztetnek az offline hálózatokra. Az online barátok összesített számának átlaga nem esik messze a 150-től, vagyis a Dunbar-számtól, amellyel a hetedik fejezetben foglalkoztunk, az igazán jó barátok száma pedig nem esik messze a kapcsolati hálók magját alkotó négyfős csoportok méretétől (mint az első fejezetben láttuk).

Úgy tűnik tehát, hogy az online hálózati kapcsolatok nemigen gyarapítják azoknak az embereknek a számát, akiket igazán közel érzünk magunkhoz, és nem szükségképpen szolgálják a saját szűkebb csoportjainkon belül meglévő kapcsolataink elmélyítését sem. Barátságainkat még mindig a legősibb hajlamaink és képességeink szabályozzák.

A közösségi oldalak azonban valóban nyújtanak új lehetőségeket is. A Facebookon megjelölt „barátok” csoportjai igen sokban különböznek a kőkorszaki falvakat benépesítő emberek csoportjaitól, nem is annyira abban, hogy kikből állnak, hanem inkább abban a tekintetben, hogy körükben mi számít az összetartozást szolgáló vagy normális közösségi interakciónak. A közösségi oldalak kiterjeszthetik és újradefiniálhatják, hogy mit tekintünk a barátság kritériumának, miközben egyszer- smind elősegítik a kötelékek fenntartását ezen a tágabb embercsoporton belül. A közösségi oldalak persze felhasználhatók a valóságos életben meglévő barátaink és rokonaink elérésére is, a legtöbb embernek azonban vannak online kapcsolatai olyan személyekkel is, akiknek például a telefonszámát esetleg nem is ismerik, akiket nem tudnának felismerni az utcán, és akiknek a társaságában – ha őszinték akarnak lenni magukhoz – valószínűleg nem éreznék jól magukat, ha például egy presszóban csevegniük kellene velük. Az online kapcsolati hálókban kialakuló barátságok más vonásaikban is különböznek az offline kapcsolatoktól: az ilyen barátságok egyre szaporodnak (az emberek szeretnek új kapcsolatokat létesíteni online, és később nem szakítják meg ezeket akkor sem, ha érdektelenné válnak), és az interakciók jellegét erősen befolyásolja maga a közvetítő közeg, amelyre a tartósan fenntartott párbeszéd helyett rövidebb aktivitási hullámok jellemzők. Az online hálózatokban továbbá nem csupán a közvetlen kapcsolatainkat ápoljuk mindezekkel az emberekkel, hanem az ő egymás közötti kapcsolataikat is sokkal nagyobb mértékben nyomon követjük, mint az offline világban. Diákok online hálózataiban egy átlagos hírlevélben tucatnyi név mellett találkozhatunk piros szívecskével, melyek baráti kapcsolatuk megszakadása miatt vigasztalásra szoruló lelkeket jelölnek. Hirtelen sokkal jobban érdeklődünk olyan emberek mindennapi élete iránt is, akiket már elfelejtettünk vagy akikkel a személyes érintkezésre épülő társadalmi hálózatunkban már elvesztettük a kapcsolatot. Az online kötelékek fontossága grafikusan is ábrázolható. A 8. színes tábla a valóságos és az online hálózatokban fenntartott kapcsolatok intenzitása közötti különbségeket illusztrálja, a Facebook-profilok általunk végzett vizsgálatában részt vett száznegyven egyetemista esetében.

Először a „látható barátok” módszerével azonosított szoros barátságok hálózatát mutatjuk be, majd ehhez hozzáadjuk az azonos klubtagság (a táblán lásd jobbra fent) és a szobatársi viszony (balra lent) alapján létesült kötelékeket, s végül hozzáillesztjük a hálózathoz (a jobb alsó sarokban) a Facebook oldalán kötött barátságokat is. Ami először ritka szövésű pókhálónak tűnt, összekuszálódott gombolyaggá vált! És ez még csak a hálózat egy része. Ha a vizsgálódást mind az ezerhétszáz diákra kiterjesztjük ennek az egyetemnek az adott évfolyamán, a Facebookon feltüntetett kölcsönös kapcsolatok áthatolhatatlanul sűrűvé válnak.

(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)

 8. színes tábla

  

Masszív és passzív adatgyűjtés

A Second Life, a World of Warcraft, a Facebook és a MySpace egymástól teljesen független oldalak. Ahhoz, hogy mind a négyen regisztrált tagok lehessünk, külön-külön mindegyiken azonosítanunk kell magunkat és fenn kell tartanunk a profilunkat. Hamarosan lehetővé válik azonban, hogy egyetlen profilunk és identitásunk legyen, amelynek segítségével számos virtuális világot és kapcsolati hálózatot bekalandozhatunk. Hasonló fejlődés történt az elektronikus levelezés terén is. A legkorábbi e-mailprogramok csak azokkal tették lehetővé a levelezést, akik ugyanazt a programot használták. Ez a korlátozás azonban hamarosan megszűnt, mivel az emberek hozzá akartak férni valamennyi e- mailhálózathoz, és az interoperabilitás vált a normává. Ma ellátogathatunk olyan oldalakra is, amelyeket eredetileg kizárólag valamely kapcsolati hálózat működtetésére terveztek. Ezek a virtuális „kertek” minden bizonnyal a jövőben sem nagyon lesznek falakkal körülkerítve, és növekedni fognak a lehetőségek a többféle kapcsolati hálózatban részt vevő emberek egymással való kommunikációjára, barátaink átvitelére az egyik oldalról a másikra, és az általunk szolgáltatott tartalom hozzáférhetővé tételére máshonnan érkező érdeklődők számára is. Ám mindezek mellett a régóta használt adatok más forrásai is alapul szolgálhatnak az online kapcsolathálózati tevékenységhez.

Az emberek e-mail-címlistái máris sok értékes kapcsolathálózati információt tartalmaznak, méghozzá épp olyan dinamikus módon és sok szempontból még hatékonyabban, mint a kifejezetten közösségi oldalak. A címfüzetek és a naptárak szintén értékes információt nyújtanak: a bejövő és kimenő postánk nyilvántartása pontosan jelzi, hogy kivel, mikor és milyen gyakorisággal állunk kapcsolatban. Ezek az adatok felhasználhatók hálózatok kialakítására és partnereink sorba rendezésére a velük létesített kapcsolatok gyakorisága vagy frissessége szerint. Az e-mailüzenetek révén módunkban áll az egyes kötelékek irányának a követésére is: lehet, hogy sok levelet kapunk Tomtól és Harrytól, de csak Tomnak szoktunk válaszolni. Ily módon az e-mailrendszerek is képezhetik a kapcsolati hálózatépítés infrastruktúráját, noha nem kifejezetten erre a célra jöttek létre.

Az online kapcsolati hálókban való részvétel során jelenleg konkrét információkat kell adnunk a másokhoz fűződő kapcsolatainkról és napi tevékenységeinkről, de az ilyen hálózatok hamarosan ebből a szempontból is önműködővé fognak válni. Új rendszerek fejlődnek ki, amelyek automatikusan generálják a közreműködésünk nélkül online összegyűjtött adatok tömegeit, és lehetővé teszik a barátaink életének automatikus nyomon követését. Az iLike egyik szolgáltatásának segítségével például megmutathatjuk a barátainknak, hogy éppen milyen zenét hallgatunk a számítógépünkön vagy az iPhone készülékünkön. A Google oldalain automatikusan nyilvánossá tehetjük a naptárunkat

is, sőt, a mobiltelefonunk segítségével a Twinkle és más hasonló alkalmazások révén folyamatosan közölhetjük a GPS útján megállapított pozíciónkat is. Ezek az alkalmazások az automatikusan gyűjtött adatokat felhasználó algoritmusok útján hamarosan még részletesebb információkhoz fognak hozzáférést nyújtani a barátainkra vonatkozóan, amelyekből következtethetünk életük eseményeire. Ha egy barátunk sok e-mailüzenetet küld egy új címzettnek, ez arra utalhat, hogy új barátot szerzett. Egy új weboldalon tett sűrű látogatásai azt jelezhetik, hogy valami új hobbija van. Egyes nagyvállalatok már ma is igyekeznek kiaknázni az efféle új technológiákban rejlő lehetőségeket, például a célzott reklámban és az arra vonatkozó számításaikban, hogy egy bizonyos személy várhatóan mely termékekre és szolgáltatásokra fog igényt tartani. Ha valakiről tudom, hogy a barátai mit csinálnak, akkor ebből jó eséllyel következtethetek arra, hogy ő is a közeljövőben mit fog tenni. A mobiltelefonok, az internet és a közösségi oldalak jelenlegi felívelő hulláma már-már túlzott mértékben is felfokozta az egymással való kapcsolattartásra nyíló lehetőségeinket, és ennek következtében máris elmondhatjuk, hogy megérkeztünk a hiperkapcsolatok világába. Az új technológiai eszközök érzékeltetni tudják velünk, hogy mennyire vagyunk összekapcsoltak vagy elszigeteltek a valóságban. Lehetséges vajon, hogy a technológia segítségével túlszárnyalhatjuk a nyelvhasználat útján történő érintkezés hatékonyságát is, épp úgy, ahogy a nyelv annak idején előrelépést jelentett a kurkászáshoz képest? Milyen módokon változtathatja meg a technológia a társadalmi hálózatokat?

Az internet olyan új társulási formák kialakulását teszi lehetővé, amelyek négy szempontból is radikálisan különböznek a kapcsolathálózati kapcsolatok meglévő típusaitól:

1. Méretüket tekintve hálózataink rohamosan növekednek, és ezzel párhuzamosan gyarapodik azoknak az embereknek a száma, akikkel kapcsolatba léphetünk.

2. A közösségformálás szempontjából jelentősen bővülnek az információ-megosztás és a közös akciók terén előttünk álló lehetőségek.

3. A testre szabottság tekintetében jelentősen fokozódik a másokkal létesíthető kapcsolataink specifikus jellege.

4. A virtuális jelenlétet illetően egyre több lehetőségünk nyílik virtuális identitások felvételére.

(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)