Kapcsolatok hálójában - Ágensblog

Kapcsolatok hálójában - Ágensblog

Kapcsolatok hálójában - Netidők Blogtársaság

Kapcsolatok hálójában - Netidők Blogtársaság

Túl sok barátunk van?

A közösségi oldalak sok felhasználója sorolja fel emberek százait, sőt ezreit is a barátaiként, közelebbről megnézve kiderül, hogy a Facebook átlagos felhasználóinak körülbelül száztíz barátjuk van. Világosan láthatóvá válik az is, hogy ezeknek csak egy része számít közeli barátnak. Annak megállapításához, hogy a „barátai” köréből ki áll közel valakihez és ki nem, megnéztük, hogy a Facebook hálózatán ki kinek a képét teszi fel a saját oldalára, majd ennek alapján kidolgoztuk a „látható barátok” módszerét a további vizsgálatokhoz. Abból az elgondolásból indultunk ki, hogy két olyan ember, aki felteszi a hálózatra és azonosító felirattal is ellátja egymás képét, nagyvalószínűséggel sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azok, akik ezt nem teszik. Az egyik amerikai egyetem hallgatóinak körében (magát az egyetemet nem nevezhetjük meg) tanulmányoztuk az összes diák profilját a Facebook hálózatán, és amikor összeszámoltuk a barátaikról feltett képeket, úgy találtuk, hogy átlagosan 6,6 „látható barátjuk” volt. Ezek a megfigyelések rávilágítanak, hogy az online kapcsolati hálók – meglepő módon – erősen emlékeztetnek az offline hálózatokra. Az online barátok összesített számának átlaga nem esik messze a 150-től, vagyis a Dunbar-számtól, amellyel a hetedik fejezetben foglalkoztunk, az igazán jó barátok száma pedig nem esik messze a kapcsolati hálók magját alkotó négyfős csoportok méretétől (mint az első fejezetben láttuk).

Úgy tűnik tehát, hogy az online hálózati kapcsolatok nemigen gyarapítják azoknak az embereknek a számát, akiket igazán közel érzünk magunkhoz, és nem szükségképpen szolgálják a saját szűkebb csoportjainkon belül meglévő kapcsolataink elmélyítését sem. Barátságainkat még mindig a legősibb hajlamaink és képességeink szabályozzák.

A közösségi oldalak azonban valóban nyújtanak új lehetőségeket is. A Facebookon megjelölt „barátok” csoportjai igen sokban különböznek a kőkorszaki falvakat benépesítő emberek csoportjaitól, nem is annyira abban, hogy kikből állnak, hanem inkább abban a tekintetben, hogy körükben mi számít az összetartozást szolgáló vagy normális közösségi interakciónak. A közösségi oldalak kiterjeszthetik és újradefiniálhatják, hogy mit tekintünk a barátság kritériumának, miközben egyszer- smind elősegítik a kötelékek fenntartását ezen a tágabb embercsoporton belül. A közösségi oldalak persze felhasználhatók a valóságos életben meglévő barátaink és rokonaink elérésére is, a legtöbb embernek azonban vannak online kapcsolatai olyan személyekkel is, akiknek például a telefonszámát esetleg nem is ismerik, akiket nem tudnának felismerni az utcán, és akiknek a társaságában – ha őszinték akarnak lenni magukhoz – valószínűleg nem éreznék jól magukat, ha például egy presszóban csevegniük kellene velük. Az online kapcsolati hálókban kialakuló barátságok más vonásaikban is különböznek az offline kapcsolatoktól: az ilyen barátságok egyre szaporodnak (az emberek szeretnek új kapcsolatokat létesíteni online, és később nem szakítják meg ezeket akkor sem, ha érdektelenné válnak), és az interakciók jellegét erősen befolyásolja maga a közvetítő közeg, amelyre a tartósan fenntartott párbeszéd helyett rövidebb aktivitási hullámok jellemzők. Az online hálózatokban továbbá nem csupán a közvetlen kapcsolatainkat ápoljuk mindezekkel az emberekkel, hanem az ő egymás közötti kapcsolataikat is sokkal nagyobb mértékben nyomon követjük, mint az offline világban. Diákok online hálózataiban egy átlagos hírlevélben tucatnyi név mellett találkozhatunk piros szívecskével, melyek baráti kapcsolatuk megszakadása miatt vigasztalásra szoruló lelkeket jelölnek. Hirtelen sokkal jobban érdeklődünk olyan emberek mindennapi élete iránt is, akiket már elfelejtettünk vagy akikkel a személyes érintkezésre épülő társadalmi hálózatunkban már elvesztettük a kapcsolatot. Az online kötelékek fontossága grafikusan is ábrázolható. A 8. színes tábla a valóságos és az online hálózatokban fenntartott kapcsolatok intenzitása közötti különbségeket illusztrálja, a Facebook-profilok általunk végzett vizsgálatában részt vett száznegyven egyetemista esetében.

Először a „látható barátok” módszerével azonosított szoros barátságok hálózatát mutatjuk be, majd ehhez hozzáadjuk az azonos klubtagság (a táblán lásd jobbra fent) és a szobatársi viszony (balra lent) alapján létesült kötelékeket, s végül hozzáillesztjük a hálózathoz (a jobb alsó sarokban) a Facebook oldalán kötött barátságokat is. Ami először ritka szövésű pókhálónak tűnt, összekuszálódott gombolyaggá vált! És ez még csak a hálózat egy része. Ha a vizsgálódást mind az ezerhétszáz diákra kiterjesztjük ennek az egyetemnek az adott évfolyamán, a Facebookon feltüntetett kölcsönös kapcsolatok áthatolhatatlanul sűrűvé válnak.

(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)

 8. színes tábla

  

Lehet, hogy barátaink barátai miatt vagyunk kövérek?

Nem csak a kórokozók terjednek egyik emberről a másikra. Bizonyos magatartásminták éppúgy terjedhetnek, és ezek között sok olyan van, amely nagyban befolyásolja az egészségi állapotot. Például, gyermekek és fiatalok étkezési szokásaira nagy hatással vannak társaik, különösen, ami a fogyókúrás étrendet illeti serdülőlányok esetében. De idegeneknek is lehet ilyen hatása: az a néhány személy, akit véletlenszerűen egy nagyétkű idegen mellé ültettek, szintén többet evett a kelleténél;

ez a befolyásolás annyira öntudatlan, hogy „önfeledt zabálásnak” lehetne nevezni. Úgy tűnik, belső késztetésünk van mások utánzására. Kiderült, hogy nem csak azokat utánozzuk, akik közvetlenül mellettünk ülnek az osztályteremben vagy az étteremben. Azokat is utánozzuk, akik sokkal messzebb vannak. A kórokozók terjedéséhez hasonlóan más, egészségünkkel kapcsolatos tünetek sem csak egyik emberről a másikra terjedhetnek, hanem egyik emberről a másikra, azután egy következőre és így tovább. Az első olyan kutatásunk, amely ennek a folyamatnak a megértésére irányult, az elhízással foglalkozott. Azért kezdtünk ezzel a problémával foglalkozni, mert meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy az Egyesült Államokban az elhízás „járványos” népbetegség. Ez először is azt jelenti, hogy az elhízás rendkívül gyakori, másodszor pedig azt, hogy valamilyen gyorsan terjedő fertőzésről van szó. Könnyen megállapítható, hogy az elhízásos esetek egyre gyakoribbak.

Az elhízás szokásos mérőszáma a testtömegindex (BMI – Body Mass Index – a kilogrammban megadott testsúly osztva a méterben megadott testmagasság négyzetével). A testtömegindex normális értékének általában a 20 és 24 közötti értékeket tartják, túlsúlyra utal, ha értéke 25 és 29 között van, és kórosan elhízottnak tekintik a 30 fölötti értékkel rendelkező személyt. Az 1990-től 2000-ig terjedő időszakban a kórosan elhízottak aránya 21%-ról 33%-ra emelkedett az Egyesült Államokban, és jelenleg az amerikaiak 66%-a rendelkezik súlyfelesleggel. Azonban nem egyértelmű, hogy tekinthető-e a kóros elhízás járványnak a szó valódi értelmében. A járvány meghatározás több-e, mint egyszerű metafora? Terjedhet-e a kóros elhízás egyik emberről a másikra? És ha igen, hogyan? Azért, hogy válaszolni tudjunk erre a kérdésre, különleges adatokra volt szükségünk. Ezeket az adatokat nem volt könnyű előállítani, mivel emberek egész csoportjait kellett megismernünk, és meg kellett határozni a kapcsolatrendszerüket is. Adatainknak tartalmaznia kellett az egyes egyének pontos helyét egy nagyméretű hálózatban kapcsolataik részletes feltérképezésével egyetemben. Továbbá ismernünk kellett az egyes személyek testsúlyát, testmagasságát és sok más egyebet. Azért, hogy adatainknak idődimenziója is legyen, az adatfelvételt többször meg kellett ismételnünk az összes vizsgált személyre vonatkozóan. Azt megelőzően, hogy elkezdtünk foglalkozni a kóros elhízás problémájával, nem létezett olyan adatbázis, amely rendelkezett volna ezekkel a tulajdonságokkal. A nehézségek nem szegték kedvünket, és elhatároztuk, hogy a Framinghami Szívfelmérés (Framingham Heart Study) néven ismert járványtani vizsgálatból fogunk kiindulni, amely 1948-ba indult Framinghamben, egy Boston környéki településen. Az orvosok a szívkoszorúér- megbetegedések okairól szóló ismereteik nagy részét ebből azelhíresült kutatásból szerezték. Amikor a vizsgálatot elindították, Framingham felnőtt lakosságának körülbelül kétharmada volt hajlandó a közreműködésre. A jelentkezőknek kétévenként orvosi vizsgálaton kellett átesniük, és meglepő módon azok, akik még életben vannak, azóta is szorgalmasan járnak kivizsgálásra. Bár a résztvevők annak idején mind framinghami lakosok voltak, ma már Massachusetts és az USA egész területén megtalálhatók. Gyermekeik és unokáik is jelentkeztek, hogy részt vegyenek az eredeti vizsgálat 1971-ben és 2001-ben elindított ellenőrző fázisaiban, úgyhogy jelenleg őket is szabályos időközönként vizsgálják. A szerencsés véletlennek köszönhetően tudomást szereztünk arról, hogy a Framinghami Szívfelmérés aprólékos, kézzel írt nyilvántartást vezetett annak érdekében, hogy a résztvevőket kettő, illetve négyévenként további orvosi vizsgálatra hívják be. Hihetetlen szerencsénk volt, mivel ez a nyilvántartás, amelyet eddig még nem használtak kutatási célra, részletes információkat szolgáltatott a vizsgálati alanyok ismerőseiről, rokonairól, munkatársairól és szomszédjairól. Mivel azonban Framingham viszonylag zárt közösség, a vizsgálati alanyok ismerősei, rokonai, munkatársai és szomszédjai közül sokan maguk is részt vettek a vizsgálatban. Ezen feljegyzések alapján tehát – fáradságos munkával – rekonstruálni tudtuk a vizsgálati alanyok kapcsolati hálózatát.

Végül ötvenezer kapcsolatot sikerült feltérképeznünk (a szomszédságot leszámítva) azáltal, hogy egy 12 067 személyt tartalmazó tágabb kapcsolatrendszeren belül egy kisebb, 5124 fős csoportra fókuszáltunk. Azt is rekonstruálhattuk, hogy a kapcsolatok milyen változáson mentek keresztül 1971-től napjainkig, és ezeket a kapcsolati hálóról szóló információkat az emberek súlya, magassága és más fontos tulajdonságai mellé tudtuk rendelni. Azért, hogy jobban megérthessük ezeket az összetett adatokat, első lépésünk az volt, hogy feltérképeztük a hálózatot, hátha találunk rátekintéssel olyan részhalmazokat, amelyekben sovány, illetve kövér emberek koncentrálódnak, mint ezt a 3. színes tábla szemlélteti. Noha, ahogy a tábla is jól mutatja, a soványak és a kövérek egyértelműen különböző klaszterekben vannak, a rendszer nagyon összetett. Különleges matematikai módszereket használtunk annak igazolására, hogy jelentős a betegesen, illetve a nem betegesen elhízottak klaszterezettsége, és hogy ez az elkülönültség nem pusztán a véletlennek tulajdonítható.

A hálózatok egyik általunk felfedezett meglepő tulajdonságával összhangban a klaszterezettség engedelmeskedett a befolyásolás három lépéses szabályának: egy átlagos elhízott személy barátai, barátainak barátai és barátai barátainak barátai körében olyan nagy gyakorisággal találkoztunk elhízottakkal, amit már nem lehet a puszta véletlennek tulajdonítani. Egy átlagos nem elhízott személynek, a fentiekhez hasonlóan, nagyobb eséllyel volt nem elhízott kapcsolata három lépés távolságon belül. Ha az elkülönültség három lépésnél nagyobb volt, a klaszterezettség megszűnt.

Úgy tűnik lényegében, hogy azokon a helyeken, amelyeket az egyének elfoglalnak a hálózatban, a súlygyarapodás vagy a fogyókúra egyfajta „helyi” normaként funkcionál. Ezek a helyek jellemzően száz-kétszáz egymással kapcsolatban álló személyt tartalmaznak. Ez az eredmény a nagy kiterjedésű kapcsolati hálók általánosabb tulajdonságát is szemlélteti: a hálózatok olyan közösségeket tartalmaznak, amelyeket nemcsak kapcsolatrendszerrel lehet definiálni, hanem azokkal az eszmékkel és magatartásmintákkal, amelyek az őket alkotó egyénekben közösek. Ezeket az eszméket és magatartásmintákat egymással közvetlen kapcsolatban lévő személyek teremtik és tartják fenn, és részben azoktól a konkrét kötelékektől függenek, amelyek az egyén környezetében

megtalálhatók. Következő feladatunk az volt, hogy kimutassuk, az elhízott és a nem elhízott személyek klaszterei nem pusztán azért alakultak ki a kapcsolati hálóban, mert az azonos testsúlyú emberek szeretnek egymással barátkozni (homofília) vagy mert az adott klasztert alkotó egyének hasonló környezeti hatásoknak voltak kitéve, és ezért híztak el (külső zavar) – ugyanazokkal a kérdésekkel kerültünk szembe, mint a megözvegyülési hatással, illetve más személyes kapcsolatokkal foglalkozó egyéb kutatások. Világosan látni akartuk, hogy van-e oksági összefüggés, azaz, hogy lehet-e egy egyén súlygyarapodásának egy másik személy az oka, lehet-e az ok társadalmi megfertőzés. A homofília hatásának megragadására volt egy egyszerű módszerünk: a vizsgálatunk során olyan információkra is kitértünk, hogy a vizsgált személy milyen alapon választ barátokat, így számításba vettük az egyénnek azt a hajlamát, hogy hasonlóval barátkozik. A külső okok elemzéséhez azonban más módszerre volt szükségünk. Tegyük fel, hogy két kiválasztott személy, mondjuk Nicholas és James, barátok! Kérdezzük meg Jamest, hogy ki a legjobb barátja, aki erre megnevezi Nicholast. De ha feltesszük ugyanezt a kérdést Nicholasnak, a válasz egy másik személy lesz. Ez azt jelenti, hogy bár Nicholas és James jó barátok, Jamesre nagyobb hatással van Nicholas,

mint fordítva. Ha mind James, mind Nicholas egymást jelölik meg mint legjobb barátot („kölcsönösség” áll fenn), akkor baráti kapcsolatuk valószínűleg mélyebb, mint ha csak az egyik jelölte volna meg a másikat. Feltételezhetjük, hogy akkor befolyásolják egymást a legnagyobb mértékben, ha viszonyuk kölcsönös. Most tegyük fel, hogy kizárólag külső hatásokra vezethető vissza, hogy két baráti kapcsolatban álló személy testsúlya hasonló! Ha James és Nicholas elkezdtek egy nemrég megnyílt közeli gyorsétterembe járni, nyilván mindkettőjük súlya gyarapszik (a külső hatások miatt), bár a látszat azt diktálja, hogy egyikük volt hatással a másikra. De ez esetben mindketten súlytöbbletet szednek fel, függetlenül attól, hogy melyikük tekinti barátjának a másikat. Mármost, ha a két fél egyaránt barátjának tekinti a másikat, ugyanakkora hatással lesznek egymásra. Ha azonban a két személyre gyakorolt hatás nagyságrendje eltér, feltehetjük, hogy a külhatások nem kizárólagos okai a köztük fennálló hasonlóságnak. Egy jó nagy darab hamburger mindkét félnél súlygyarapodást idéz elő, függetlenül attól, hogy melyikük tekinti barátjának a másikat. Úgy találtuk, hogy a befolyásolás mértéke a baráti kapcsolat jellege szerint szóródik. Ha egy olyan személy hízik el, akivel kölcsönösen barátunknak tekintjük egymást, háromszorosára emelkedik annak a kockázata, hogy elhízunk. Az ilyen barát kétszer akkora befolyást gyakorol ránk, mint az olyan, akit bár mi barátnak aposztrofáltunk, de ő nem jelölt meg minket a barátjának. Más szavakkal, ha Nicholas nem tekinti

Jamest a barátjának, akkor James nem fog befolyást gyakorolni Nicholasra,

még akkor sem, ha James a barátjának tekinti. A barátok mellett a súlygyarapodás más társadalmi kötelékek mentén is terjed egyik emberről a másikra, de ezeknek a kapcsolatoknak zártaknak kell lenniük. Házastársak és testvérek befolyást gyakorolnak egymásra. A munkatársak is hatással vannak egymásra, ha egy kis cégnél dolgoznak, ahol mindenki ismer mindenkit. Távolabbi kapcsolatban lévő emberek is hatással lehetnek egymásra, ha a két személy közötti út zárt kapcsolatokon keresztül vezet. Esetleg nem is ismerjük a másik személyt, de ha az illető barátunk férjének munkatársa, meglehet, hogy miatta vagyunk kövérek. És persze lehet, hogy nőtestvérünk barátnőjének partnere miatt vagyunk soványak. Kutatásunk utolsó stádiuma az volt, hogy készítettünk egy sor videoszimulációt, amely nyomon követte a súlygyarapodás és a kapcsolati háló 32 éves történetét. Amikor ezt a munkát elkezdtük, úgy gondoltuk, hogy látni fogjuk, ahogy a járvány a szemünk előtt kibontakozik. Úgy gondoltuk, hogy ha az egyik vizsgálati alany súlyfelesleget szed

fel, az elhízás bizonyos idő alatt hullámszerűen szétterjed az egész társadalmi mezőn, először azokra, akik egy lépés távolságban vannak az illetőtől, majd azokra, akik két lépés távolságra vannak, majd azokra, akik háromra. Fejünkben annak a fizikai kísérletnek a képe élt, amelyik sokaknak ismerős: ha egy kavicsot a sima víztükörre dobunk, az adott ponttól egyre távolodó koncentrikus köröket fogunk látni. Ha a hullámok falba ütköznek, visszapattannak, és megfelelő feltételek mellett képesek fölerősíteni egymást; kialakulnak az „állóhullámok” csúcsai és völgyei, úgy mozognak föl-le, mint a partközeli vizekben megfigyelhető árhullámok, amelyek mintha sohasem jönnének közelebb.

Arra számítottunk, hogy a kapcsolati háló vizsgálata során koncentrikusan elhelyezkedő régiókkal fogunk találkozni, amelyekben elhízott emberekből álló csúcsok és nem elhízott emberekből álló völgyek lesznek.

De amikor megtekintettük a videoszimulációnkat, kiderült, hogy sokkal összetettebb a kép. Úgy tűnt, hogy mindenhol súlygyarapodással állunk szemben, de elég kaotikus módon. Ekkor felismertük, hogy nem a tavacska vízére hajított magányos kavics a megfelelő analógia, hanem valami ahhoz hasonlóval állunk szemben, mintha egy maréknyi kődarabot a vízfelület egy nagyobb régiója fölött szétszórtunk volna, tehát a rendezetlen becsapódások hatása elfedi a kapcsolati háló szövetén az egyes kavicsok hullámgerjesztő hatását. Az elhízás bizonyára terjed, de nem csak egy pontból, és nem csak személyes kapcsolataink hatására alakul ki, más okai is vannak. Elkezdünk többet enni, kevesebbet mozgunk, jön a válóper, elvesztünk egy szeretett személyt, leszokunk a dohányzásról, elkezdünk inni; e tényezők mindegyike a járványos elhízás aprócska centruma, mint azok az egymást átfedő földmozgások ezrei, amelyek évről évre megrengetik a tektonikus lemezeket.

A videofilm valami nagyon fontos dolgot mutatott meg: a járványos elhízás nem egyetlen megbetegedéssel kezdődött, nem egy központja van ennek a járványnak, hanem sok. Az elhízás fertőző mivoltáról szóló, 2007-ben publikált eredményeink heves reakciókat váltottak ki. E-mailek százait kaptuk, több száz blog foglalkozott munkánkkal. Néhányan felháborodva azt harsogták:

„Az elhízás, persze, hogy ugyanúgy terjed, mint a divat! Bizonyos testalkat néha divatba jön, néha kimegy a divatból, ugyebár. Egyik évben a csontkollekciók jönnek divatba, a másik évben a nagymellű brazil szupermodellek. Bármilyen felületesen foglalkozik is valaki hadtörténettel, ha bevetésre váró katonák fotóit böngészi, azonnal láthatja azt a hatalmas változást, amely a férfi testalkatában a második világháború és az iraki háború között végbement. Egyébként is, micsoda óriási pazarlás, ha a társadalomtudósok nyilvánvaló dolgok bizonyításával foglalkoznak!” De akadtak olyanok, akik más véleményen voltak, és ők azon háborodtak fel, hogy valami, ami annyira személyes, annyira egyéni, annyira klinikai, mint a súlygyarapodás, a közízlés és a divatok tárgyát képezheti. „A testsúly nem lehet fertőző!” – állították. „Mindenki tudja, hogy a súlygyarapodás a génektől és a hormonszintektől függ, az egyének előtt álló lehetőségektől és az egyén döntéseitől függ. Biztos, hogy valahol hibás egy ilyen jellegű megközelítés. És persze mekkora pazarlás ilyen kutatásokat finanszírozni!” Ma már tudjuk, hogy az elhízás fertőző. Tanulmányunk megjelenése óta mi és másik három, tőlünk független kutatócsoport az elhízás olyan eseteivel találkozott, amelyek fertőzők voltak az éppen vizsgált populációkon belül. Ezeknek a megfigyeléseknek van egy józan ésszel könnyen belátható, de van egy igazán új, eredeti aspektusa is. Hogyan fertőz az elhízás? Milyen más tünetegyüttes terjedhet ily módon? Mi lesz a következménye annak a felismerésnek, hogy egészségi állapotunk egyik kulcsfontosságú tényezője olyan más személyek egészségi állapotától függ, akik kapcsolati hálóinkban hozzánk közelebb vagy távolabb helyezkednek el?


(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)

3. színes tábla

Egy, a Framinghami Szívfelmérés 2000. évre vonatkozó adatai alapján készített, 2200 főt tartalmazó hálózat. A csomópontok kontúrja jelöli az illető nemét (a vörös a nőket, a kék a férfiakat jelenti);

  a csomópontok színe az elhízás mértékét (30 fölötti testtömegindex sárga, a 30 alatti zöld) ; a csomópontok mérete arányos a testtömegindexszel; az összeköttetések színe pedig a kapcsolat jellegére utal (a baráti és a házastársi lila, a családi kapcsolat narancssárga). Megfigyelhető, hogy az elhízott és nem-elhízott személyek elkülönült halmazokat alkotnak és a hálózat egyes régióira koncentrálódnak.

Masszív és passzív adatgyűjtés

A Second Life, a World of Warcraft, a Facebook és a MySpace egymástól teljesen független oldalak. Ahhoz, hogy mind a négyen regisztrált tagok lehessünk, külön-külön mindegyiken azonosítanunk kell magunkat és fenn kell tartanunk a profilunkat. Hamarosan lehetővé válik azonban, hogy egyetlen profilunk és identitásunk legyen, amelynek segítségével számos virtuális világot és kapcsolati hálózatot bekalandozhatunk. Hasonló fejlődés történt az elektronikus levelezés terén is. A legkorábbi e-mailprogramok csak azokkal tették lehetővé a levelezést, akik ugyanazt a programot használták. Ez a korlátozás azonban hamarosan megszűnt, mivel az emberek hozzá akartak férni valamennyi e- mailhálózathoz, és az interoperabilitás vált a normává. Ma ellátogathatunk olyan oldalakra is, amelyeket eredetileg kizárólag valamely kapcsolati hálózat működtetésére terveztek. Ezek a virtuális „kertek” minden bizonnyal a jövőben sem nagyon lesznek falakkal körülkerítve, és növekedni fognak a lehetőségek a többféle kapcsolati hálózatban részt vevő emberek egymással való kommunikációjára, barátaink átvitelére az egyik oldalról a másikra, és az általunk szolgáltatott tartalom hozzáférhetővé tételére máshonnan érkező érdeklődők számára is. Ám mindezek mellett a régóta használt adatok más forrásai is alapul szolgálhatnak az online kapcsolathálózati tevékenységhez.

Az emberek e-mail-címlistái máris sok értékes kapcsolathálózati információt tartalmaznak, méghozzá épp olyan dinamikus módon és sok szempontból még hatékonyabban, mint a kifejezetten közösségi oldalak. A címfüzetek és a naptárak szintén értékes információt nyújtanak: a bejövő és kimenő postánk nyilvántartása pontosan jelzi, hogy kivel, mikor és milyen gyakorisággal állunk kapcsolatban. Ezek az adatok felhasználhatók hálózatok kialakítására és partnereink sorba rendezésére a velük létesített kapcsolatok gyakorisága vagy frissessége szerint. Az e-mailüzenetek révén módunkban áll az egyes kötelékek irányának a követésére is: lehet, hogy sok levelet kapunk Tomtól és Harrytól, de csak Tomnak szoktunk válaszolni. Ily módon az e-mailrendszerek is képezhetik a kapcsolati hálózatépítés infrastruktúráját, noha nem kifejezetten erre a célra jöttek létre.

Az online kapcsolati hálókban való részvétel során jelenleg konkrét információkat kell adnunk a másokhoz fűződő kapcsolatainkról és napi tevékenységeinkről, de az ilyen hálózatok hamarosan ebből a szempontból is önműködővé fognak válni. Új rendszerek fejlődnek ki, amelyek automatikusan generálják a közreműködésünk nélkül online összegyűjtött adatok tömegeit, és lehetővé teszik a barátaink életének automatikus nyomon követését. Az iLike egyik szolgáltatásának segítségével például megmutathatjuk a barátainknak, hogy éppen milyen zenét hallgatunk a számítógépünkön vagy az iPhone készülékünkön. A Google oldalain automatikusan nyilvánossá tehetjük a naptárunkat

is, sőt, a mobiltelefonunk segítségével a Twinkle és más hasonló alkalmazások révén folyamatosan közölhetjük a GPS útján megállapított pozíciónkat is. Ezek az alkalmazások az automatikusan gyűjtött adatokat felhasználó algoritmusok útján hamarosan még részletesebb információkhoz fognak hozzáférést nyújtani a barátainkra vonatkozóan, amelyekből következtethetünk életük eseményeire. Ha egy barátunk sok e-mailüzenetet küld egy új címzettnek, ez arra utalhat, hogy új barátot szerzett. Egy új weboldalon tett sűrű látogatásai azt jelezhetik, hogy valami új hobbija van. Egyes nagyvállalatok már ma is igyekeznek kiaknázni az efféle új technológiákban rejlő lehetőségeket, például a célzott reklámban és az arra vonatkozó számításaikban, hogy egy bizonyos személy várhatóan mely termékekre és szolgáltatásokra fog igényt tartani. Ha valakiről tudom, hogy a barátai mit csinálnak, akkor ebből jó eséllyel következtethetek arra, hogy ő is a közeljövőben mit fog tenni. A mobiltelefonok, az internet és a közösségi oldalak jelenlegi felívelő hulláma már-már túlzott mértékben is felfokozta az egymással való kapcsolattartásra nyíló lehetőségeinket, és ennek következtében máris elmondhatjuk, hogy megérkeztünk a hiperkapcsolatok világába. Az új technológiai eszközök érzékeltetni tudják velünk, hogy mennyire vagyunk összekapcsoltak vagy elszigeteltek a valóságban. Lehetséges vajon, hogy a technológia segítségével túlszárnyalhatjuk a nyelvhasználat útján történő érintkezés hatékonyságát is, épp úgy, ahogy a nyelv annak idején előrelépést jelentett a kurkászáshoz képest? Milyen módokon változtathatja meg a technológia a társadalmi hálózatokat?

Az internet olyan új társulási formák kialakulását teszi lehetővé, amelyek négy szempontból is radikálisan különböznek a kapcsolathálózati kapcsolatok meglévő típusaitól:

1. Méretüket tekintve hálózataink rohamosan növekednek, és ezzel párhuzamosan gyarapodik azoknak az embereknek a száma, akikkel kapcsolatba léphetünk.

2. A közösségformálás szempontjából jelentősen bővülnek az információ-megosztás és a közös akciók terén előttünk álló lehetőségek.

3. A testre szabottság tekintetében jelentősen fokozódik a másokkal létesíthető kapcsolataink specifikus jellege.

4. A virtuális jelenlétet illetően egyre több lehetőségünk nyílik virtuális identitások felvételére.

(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)

Mindless Eating

Laughter Epidemic