Nem csak a kórokozók terjednek egyik emberről a másikra. Bizonyos magatartásminták éppúgy terjedhetnek, és ezek között sok olyan van, amely nagyban befolyásolja az egészségi állapotot. Például, gyermekek és fiatalok étkezési szokásaira nagy hatással vannak társaik, különösen, ami a fogyókúrás étrendet illeti serdülőlányok esetében. De idegeneknek is lehet ilyen hatása: az a néhány személy, akit véletlenszerűen egy nagyétkű idegen mellé ültettek, szintén többet evett a kelleténél;
ez a befolyásolás annyira öntudatlan, hogy „önfeledt zabálásnak” lehetne nevezni. Úgy tűnik, belső késztetésünk van mások utánzására. Kiderült, hogy nem csak azokat utánozzuk, akik közvetlenül mellettünk ülnek az osztályteremben vagy az étteremben. Azokat is utánozzuk, akik sokkal messzebb vannak. A kórokozók terjedéséhez hasonlóan más, egészségünkkel kapcsolatos tünetek sem csak egyik emberről a másikra terjedhetnek, hanem egyik emberről a másikra, azután egy következőre és így tovább. Az első olyan kutatásunk, amely ennek a folyamatnak a megértésére irányult, az elhízással foglalkozott. Azért kezdtünk ezzel a problémával foglalkozni, mert meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy az Egyesült Államokban az elhízás „járványos” népbetegség. Ez először is azt jelenti, hogy az elhízás rendkívül gyakori, másodszor pedig azt, hogy valamilyen gyorsan terjedő fertőzésről van szó. Könnyen megállapítható, hogy az elhízásos esetek egyre gyakoribbak.
Az elhízás szokásos mérőszáma a testtömegindex (BMI – Body Mass Index – a kilogrammban megadott testsúly osztva a méterben megadott testmagasság négyzetével). A testtömegindex normális értékének általában a 20 és 24 közötti értékeket tartják, túlsúlyra utal, ha értéke 25 és 29 között van, és kórosan elhízottnak tekintik a 30 fölötti értékkel rendelkező személyt. Az 1990-től 2000-ig terjedő időszakban a kórosan elhízottak aránya 21%-ról 33%-ra emelkedett az Egyesült Államokban, és jelenleg az amerikaiak 66%-a rendelkezik súlyfelesleggel. Azonban nem egyértelmű, hogy tekinthető-e a kóros elhízás járványnak a szó valódi értelmében. A járvány meghatározás több-e, mint egyszerű metafora? Terjedhet-e a kóros elhízás egyik emberről a másikra? És ha igen, hogyan? Azért, hogy válaszolni tudjunk erre a kérdésre, különleges adatokra volt szükségünk. Ezeket az adatokat nem volt könnyű előállítani, mivel emberek egész csoportjait kellett megismernünk, és meg kellett határozni a kapcsolatrendszerüket is. Adatainknak tartalmaznia kellett az egyes egyének pontos helyét egy nagyméretű hálózatban kapcsolataik részletes feltérképezésével egyetemben. Továbbá ismernünk kellett az egyes személyek testsúlyát, testmagasságát és sok más egyebet. Azért, hogy adatainknak idődimenziója is legyen, az adatfelvételt többször meg kellett ismételnünk az összes vizsgált személyre vonatkozóan. Azt megelőzően, hogy elkezdtünk foglalkozni a kóros elhízás problémájával, nem létezett olyan adatbázis, amely rendelkezett volna ezekkel a tulajdonságokkal. A nehézségek nem szegték kedvünket, és elhatároztuk, hogy a Framinghami Szívfelmérés (Framingham Heart Study) néven ismert járványtani vizsgálatból fogunk kiindulni, amely 1948-ba indult Framinghamben, egy Boston környéki településen. Az orvosok a szívkoszorúér- megbetegedések okairól szóló ismereteik nagy részét ebből azelhíresült kutatásból szerezték. Amikor a vizsgálatot elindították, Framingham felnőtt lakosságának körülbelül kétharmada volt hajlandó a közreműködésre. A jelentkezőknek kétévenként orvosi vizsgálaton kellett átesniük, és meglepő módon azok, akik még életben vannak, azóta is szorgalmasan járnak kivizsgálásra. Bár a résztvevők annak idején mind framinghami lakosok voltak, ma már Massachusetts és az USA egész területén megtalálhatók. Gyermekeik és unokáik is jelentkeztek, hogy részt vegyenek az eredeti vizsgálat 1971-ben és 2001-ben elindított ellenőrző fázisaiban, úgyhogy jelenleg őket is szabályos időközönként vizsgálják. A szerencsés véletlennek köszönhetően tudomást szereztünk arról, hogy a Framinghami Szívfelmérés aprólékos, kézzel írt nyilvántartást vezetett annak érdekében, hogy a résztvevőket kettő, illetve négyévenként további orvosi vizsgálatra hívják be. Hihetetlen szerencsénk volt, mivel ez a nyilvántartás, amelyet eddig még nem használtak kutatási célra, részletes információkat szolgáltatott a vizsgálati alanyok ismerőseiről, rokonairól, munkatársairól és szomszédjairól. Mivel azonban Framingham viszonylag zárt közösség, a vizsgálati alanyok ismerősei, rokonai, munkatársai és szomszédjai közül sokan maguk is részt vettek a vizsgálatban. Ezen feljegyzések alapján tehát – fáradságos munkával – rekonstruálni tudtuk a vizsgálati alanyok kapcsolati hálózatát.
Végül ötvenezer kapcsolatot sikerült feltérképeznünk (a szomszédságot leszámítva) azáltal, hogy egy 12 067 személyt tartalmazó tágabb kapcsolatrendszeren belül egy kisebb, 5124 fős csoportra fókuszáltunk. Azt is rekonstruálhattuk, hogy a kapcsolatok milyen változáson mentek keresztül 1971-től napjainkig, és ezeket a kapcsolati hálóról szóló információkat az emberek súlya, magassága és más fontos tulajdonságai mellé tudtuk rendelni. Azért, hogy jobban megérthessük ezeket az összetett adatokat, első lépésünk az volt, hogy feltérképeztük a hálózatot, hátha találunk rátekintéssel olyan részhalmazokat, amelyekben sovány, illetve kövér emberek koncentrálódnak, mint ezt a 3. színes tábla szemlélteti. Noha, ahogy a tábla is jól mutatja, a soványak és a kövérek egyértelműen különböző klaszterekben vannak, a rendszer nagyon összetett. Különleges matematikai módszereket használtunk annak igazolására, hogy jelentős a betegesen, illetve a nem betegesen elhízottak klaszterezettsége, és hogy ez az elkülönültség nem pusztán a véletlennek tulajdonítható.
A hálózatok egyik általunk felfedezett meglepő tulajdonságával összhangban a klaszterezettség engedelmeskedett a befolyásolás három lépéses szabályának: egy átlagos elhízott személy barátai, barátainak barátai és barátai barátainak barátai körében olyan nagy gyakorisággal találkoztunk elhízottakkal, amit már nem lehet a puszta véletlennek tulajdonítani. Egy átlagos nem elhízott személynek, a fentiekhez hasonlóan, nagyobb eséllyel volt nem elhízott kapcsolata három lépés távolságon belül. Ha az elkülönültség három lépésnél nagyobb volt, a klaszterezettség megszűnt.
Úgy tűnik lényegében, hogy azokon a helyeken, amelyeket az egyének elfoglalnak a hálózatban, a súlygyarapodás vagy a fogyókúra egyfajta „helyi” normaként funkcionál. Ezek a helyek jellemzően száz-kétszáz egymással kapcsolatban álló személyt tartalmaznak. Ez az eredmény a nagy kiterjedésű kapcsolati hálók általánosabb tulajdonságát is szemlélteti: a hálózatok olyan közösségeket tartalmaznak, amelyeket nemcsak kapcsolatrendszerrel lehet definiálni, hanem azokkal az eszmékkel és magatartásmintákkal, amelyek az őket alkotó egyénekben közösek. Ezeket az eszméket és magatartásmintákat egymással közvetlen kapcsolatban lévő személyek teremtik és tartják fenn, és részben azoktól a konkrét kötelékektől függenek, amelyek az egyén környezetében
megtalálhatók. Következő feladatunk az volt, hogy kimutassuk, az elhízott és a nem elhízott személyek klaszterei nem pusztán azért alakultak ki a kapcsolati hálóban, mert az azonos testsúlyú emberek szeretnek egymással barátkozni (homofília) vagy mert az adott klasztert alkotó egyének hasonló környezeti hatásoknak voltak kitéve, és ezért híztak el (külső zavar) – ugyanazokkal a kérdésekkel kerültünk szembe, mint a megözvegyülési hatással, illetve más személyes kapcsolatokkal foglalkozó egyéb kutatások. Világosan látni akartuk, hogy van-e oksági összefüggés, azaz, hogy lehet-e egy egyén súlygyarapodásának egy másik személy az oka, lehet-e az ok társadalmi megfertőzés. A homofília hatásának megragadására volt egy egyszerű módszerünk: a vizsgálatunk során olyan információkra is kitértünk, hogy a vizsgált személy milyen alapon választ barátokat, így számításba vettük az egyénnek azt a hajlamát, hogy hasonlóval barátkozik. A külső okok elemzéséhez azonban más módszerre volt szükségünk. Tegyük fel, hogy két kiválasztott személy, mondjuk Nicholas és James, barátok! Kérdezzük meg Jamest, hogy ki a legjobb barátja, aki erre megnevezi Nicholast. De ha feltesszük ugyanezt a kérdést Nicholasnak, a válasz egy másik személy lesz. Ez azt jelenti, hogy bár Nicholas és James jó barátok, Jamesre nagyobb hatással van Nicholas,
mint fordítva. Ha mind James, mind Nicholas egymást jelölik meg mint legjobb barátot („kölcsönösség” áll fenn), akkor baráti kapcsolatuk valószínűleg mélyebb, mint ha csak az egyik jelölte volna meg a másikat. Feltételezhetjük, hogy akkor befolyásolják egymást a legnagyobb mértékben, ha viszonyuk kölcsönös. Most tegyük fel, hogy kizárólag külső hatásokra vezethető vissza, hogy két baráti kapcsolatban álló személy testsúlya hasonló! Ha James és Nicholas elkezdtek egy nemrég megnyílt közeli gyorsétterembe járni, nyilván mindkettőjük súlya gyarapszik (a külső hatások miatt), bár a látszat azt diktálja, hogy egyikük volt hatással a másikra. De ez esetben mindketten súlytöbbletet szednek fel, függetlenül attól, hogy melyikük tekinti barátjának a másikat. Mármost, ha a két fél egyaránt barátjának tekinti a másikat, ugyanakkora hatással lesznek egymásra. Ha azonban a két személyre gyakorolt hatás nagyságrendje eltér, feltehetjük, hogy a külhatások nem kizárólagos okai a köztük fennálló hasonlóságnak. Egy jó nagy darab hamburger mindkét félnél súlygyarapodást idéz elő, függetlenül attól, hogy melyikük tekinti barátjának a másikat. Úgy találtuk, hogy a befolyásolás mértéke a baráti kapcsolat jellege szerint szóródik. Ha egy olyan személy hízik el, akivel kölcsönösen barátunknak tekintjük egymást, háromszorosára emelkedik annak a kockázata, hogy elhízunk. Az ilyen barát kétszer akkora befolyást gyakorol ránk, mint az olyan, akit bár mi barátnak aposztrofáltunk, de ő nem jelölt meg minket a barátjának. Más szavakkal, ha Nicholas nem tekinti
Jamest a barátjának, akkor James nem fog befolyást gyakorolni Nicholasra,
még akkor sem, ha James a barátjának tekinti. A barátok mellett a súlygyarapodás más társadalmi kötelékek mentén is terjed egyik emberről a másikra, de ezeknek a kapcsolatoknak zártaknak kell lenniük. Házastársak és testvérek befolyást gyakorolnak egymásra. A munkatársak is hatással vannak egymásra, ha egy kis cégnél dolgoznak, ahol mindenki ismer mindenkit. Távolabbi kapcsolatban lévő emberek is hatással lehetnek egymásra, ha a két személy közötti út zárt kapcsolatokon keresztül vezet. Esetleg nem is ismerjük a másik személyt, de ha az illető barátunk férjének munkatársa, meglehet, hogy miatta vagyunk kövérek. És persze lehet, hogy nőtestvérünk barátnőjének partnere miatt vagyunk soványak. Kutatásunk utolsó stádiuma az volt, hogy készítettünk egy sor videoszimulációt, amely nyomon követte a súlygyarapodás és a kapcsolati háló 32 éves történetét. Amikor ezt a munkát elkezdtük, úgy gondoltuk, hogy látni fogjuk, ahogy a járvány a szemünk előtt kibontakozik. Úgy gondoltuk, hogy ha az egyik vizsgálati alany súlyfelesleget szed
fel, az elhízás bizonyos idő alatt hullámszerűen szétterjed az egész társadalmi mezőn, először azokra, akik egy lépés távolságban vannak az illetőtől, majd azokra, akik két lépés távolságra vannak, majd azokra, akik háromra. Fejünkben annak a fizikai kísérletnek a képe élt, amelyik sokaknak ismerős: ha egy kavicsot a sima víztükörre dobunk, az adott ponttól egyre távolodó koncentrikus köröket fogunk látni. Ha a hullámok falba ütköznek, visszapattannak, és megfelelő feltételek mellett képesek fölerősíteni egymást; kialakulnak az „állóhullámok” csúcsai és völgyei, úgy mozognak föl-le, mint a partközeli vizekben megfigyelhető árhullámok, amelyek mintha sohasem jönnének közelebb.
Arra számítottunk, hogy a kapcsolati háló vizsgálata során koncentrikusan elhelyezkedő régiókkal fogunk találkozni, amelyekben elhízott emberekből álló csúcsok és nem elhízott emberekből álló völgyek lesznek.
De amikor megtekintettük a videoszimulációnkat, kiderült, hogy sokkal összetettebb a kép. Úgy tűnt, hogy mindenhol súlygyarapodással állunk szemben, de elég kaotikus módon. Ekkor felismertük, hogy nem a tavacska vízére hajított magányos kavics a megfelelő analógia, hanem valami ahhoz hasonlóval állunk szemben, mintha egy maréknyi kődarabot a vízfelület egy nagyobb régiója fölött szétszórtunk volna, tehát a rendezetlen becsapódások hatása elfedi a kapcsolati háló szövetén az egyes kavicsok hullámgerjesztő hatását. Az elhízás bizonyára terjed, de nem csak egy pontból, és nem csak személyes kapcsolataink hatására alakul ki, más okai is vannak. Elkezdünk többet enni, kevesebbet mozgunk, jön a válóper, elvesztünk egy szeretett személyt, leszokunk a dohányzásról, elkezdünk inni; e tényezők mindegyike a járványos elhízás aprócska centruma, mint azok az egymást átfedő földmozgások ezrei, amelyek évről évre megrengetik a tektonikus lemezeket.
A videofilm valami nagyon fontos dolgot mutatott meg: a járványos elhízás nem egyetlen megbetegedéssel kezdődött, nem egy központja van ennek a járványnak, hanem sok. Az elhízás fertőző mivoltáról szóló, 2007-ben publikált eredményeink heves reakciókat váltottak ki. E-mailek százait kaptuk, több száz blog foglalkozott munkánkkal. Néhányan felháborodva azt harsogták:
„Az elhízás, persze, hogy ugyanúgy terjed, mint a divat! Bizonyos testalkat néha divatba jön, néha kimegy a divatból, ugyebár. Egyik évben a csontkollekciók jönnek divatba, a másik évben a nagymellű brazil szupermodellek. Bármilyen felületesen foglalkozik is valaki hadtörténettel, ha bevetésre váró katonák fotóit böngészi, azonnal láthatja azt a hatalmas változást, amely a férfi testalkatában a második világháború és az iraki háború között végbement. Egyébként is, micsoda óriási pazarlás, ha a társadalomtudósok nyilvánvaló dolgok bizonyításával foglalkoznak!” De akadtak olyanok, akik más véleményen voltak, és ők azon háborodtak fel, hogy valami, ami annyira személyes, annyira egyéni, annyira klinikai, mint a súlygyarapodás, a közízlés és a divatok tárgyát képezheti. „A testsúly nem lehet fertőző!” – állították. „Mindenki tudja, hogy a súlygyarapodás a génektől és a hormonszintektől függ, az egyének előtt álló lehetőségektől és az egyén döntéseitől függ. Biztos, hogy valahol hibás egy ilyen jellegű megközelítés. És persze mekkora pazarlás ilyen kutatásokat finanszírozni!” Ma már tudjuk, hogy az elhízás fertőző. Tanulmányunk megjelenése óta mi és másik három, tőlünk független kutatócsoport az elhízás olyan eseteivel találkozott, amelyek fertőzők voltak az éppen vizsgált populációkon belül. Ezeknek a megfigyeléseknek van egy józan ésszel könnyen belátható, de van egy igazán új, eredeti aspektusa is. Hogyan fertőz az elhízás? Milyen más tünetegyüttes terjedhet ily módon? Mi lesz a következménye annak a felismerésnek, hogy egészségi állapotunk egyik kulcsfontosságú tényezője olyan más személyek egészségi állapotától függ, akik kapcsolati hálóinkban hozzánk közelebb vagy távolabb helyezkednek el?
(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)
(Részlet Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában c. könyvéből)
3. színes tábla
Egy, a Framinghami Szívfelmérés 2000. évre vonatkozó adatai alapján készített, 2200 főt tartalmazó hálózat. A csomópontok kontúrja jelöli az illető nemét (a vörös a nőket, a kék a férfiakat jelenti);
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése